A „térségről leszakadó ország” 2003-2011 között igaz, a 2011-23 közötti éveket nézve egy dezinformációs kampány
2011 és 2023 között csak Románia fejlődött jobban EU-s szomszédaink közül, de akkor sem annyival, mint 2003-2011 között.
Nem szerezte meg a parlamenti alsóház bizalmát a Jiří Rusnok vezette cseh szakértői kormány: a szerda késő este megtartott szavazáson a 200 tagú képviselőházban 93 honatya támogatta a kormányt, míg 100-an elutasították.
A szavazáson 193 képviselő vett részt, miután két képviselő börtönben van, négyen – két polgári demokrata képviselő; Karolína Peake, a LIDEM elnöke; valamint egy független – a szavazás idejére elhagyták az üléstermet, egy képviselő pedig betegség miatt hiányzott.
Karel Schwarzenberg, a TOP 09 párt elnöke bejelentette, hogy pártja kezdeményezni fogja a cseh képviselőház feloszlatását. Schwarzenberg szerint a bizalmi szavazás megmutatta: bár a Rusnok-kormány nem kapott bizalmat, a volt jobbközép koalíciónak sincs többsége a 200 tagú képviselőházban.
Jiří Rusnok, a cseh szakértői kormány feje bejelentette, hogy csütörtökön vagy pénteken benyújtja lemondását. A miniszterelnök a szerdai bizalmi szavazás eredményét „tisztességes vereségnek” minősítette, amely hozzájárul a politikai válság megoldásához és a képviselőház feloszlatásához.